A KAMALDULI BARÁTOK TITKAI
Krakkó Normafája a Wolai-erdő (Lasek Wolski). Külső szélén, az Ezüsthegy (Srebrna Góra) magaslaton nagy, széles fehér templom emelkedik, amely a repülőtértől Wieliczkába vezető autópálya-körgyűrűről is látható. Ez Bielany, a kamalduli szerzetesek remetesége. A középkorban számos szerzetesrend alakult a bencés regula megszigorítására, ám a kamalduli rend ezekből is a legradikálisabbak közé tartozik. Tagjai különálló remetelakokban élnek, és még az étkezéseiket is itt fogyasztják el. Csak a templomi imákon és szertartásokon találkoznak. A fennmaradó időt munkával, lelki olvasással és „szent hallgatással” töltik reggel fél négytől körülbelül este nyolcig.
Magyarországon Majkpusztán volt kamalduli kolostor, de miután II. József feloszlatta a rendet, már nem tértek vissza oda a barátok. Lengyelországban viszont ma is működik két remeteségük. Két adatot találtam az interneten: az egyik szerint 60, a másik szerint 80 szerzetes él az egész világon, ennek a fele Lengyelországban.
A gyönyörű, 17. századi templom jórészt olasz művészek munkáját dicséri. Férfiak hetente egyszer, a vasárnapi mise alkalmával látogathatják, a nők viszont csak egy évben 12 alkalommal. Az egyik pünkösd hétfőre esik. Amikor krakkói barátom aznap biciklizni hívott Bielanyba, nem haboztam, pedig komoly kihívás feltekerni az Ezüsthegyre, főleg nehéz városi bringával és sík terephez, városi távokhoz szokott izmokkal. A tömegközlekedés viszont nem lett volna a legjobb választás: csak az agglomerációs buszjáratok járnak arra, meglehetősen ritkán.
A templomkapu zárva volt, csak egy papírt függesztettek ki rá, miszerint a COVID-19 járvány miatt a látogatás meghatározatlan időre szünetel. Közben egyre érkeztek az emberek, többek között egy egész zarándokcsoport Sziléziából, akik még a perjelt is felhívták a papíron megadott számon – de ők sem nyertek bebocsátást.
A krakkói remeteség egyébként filmbe illő bűnügyi történetek helyszíne is volt az ezredfordulón. Tudomásom szerint kétszer loptak el innen régi, rendkívül értékes ősnyomtatványokat, az egyik ilyen akciót bizonyítottan egy volt novícius szervezte meg. A könyvritkaságokat külföldön, egy aukció előtt találták meg. 2013 óta a kamalduliak tizenegyezer darabos, mesés értékű könyvgyűjteményét a krakkói egyetem könyvtárában – a Jagelló Könyvtárban – tárolják, ahol a restaurálás után feldolgozzák őket, de nyilván a biztonságuk is elsődleges szempont.
Ennél kevésbé „rózsanevés” az a tény, hogy az előző perjel ellen már három bírósági pert indítottak. A vád: 110 ezer zlotyt adott a rend pénzéből... a doktornőjüknek. Mivel a rend élete nem írásbeli dokumentumokon, hanem jóhiszeműségen alapul, eddig azt sem sikerült bizonyítani, hogy a pénz visszakerült-e a szerzetesekhez.
A templom előtti udvaron, a virágzó vadgesztenyefák árnyékában megettük az útravalónkat. Elbeszélgettünk arról, hogy vajon kik és miért mennek el remetének, és milyen az élet a falon túl: szentség vagy szenvedés? Netán a szentség csak látszat, ahogy ez egyre több szervezetről, így lelki közösségekről is kiderül? És van-e értelme az elvonulásnak, a hallgatásnak, ha az Írásban az áll: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” De nem lettünk okosabbak.
Lefelé szőlők között vitt a szerpentin. Az Ezüsthegyen bort is termelnek – már nem a szerzetesek, hanem a Srebrna Góra nevű cég. A dűlőkről csodálatos kilátás nyílik a Beszkidekre és a hóval tarkázott Babia Górára. Jellegzetesen kis-lengyelországi látvány, és egyúttal mégsem az; Itáliát idézi, ahonnan a hallgatag barátok is érkeztek.
-
Forrás : Petneki Noémi / Krakkó blog
