Warsaw 2.8 ºC
Kapcsolat

targi4

2014. november 28. és december 26. között Krakkó Főterén (Rynek Główny) Karácsonyi Vásár lesz.

Ebben az évben Lengyelország egész területéről érkeznek ide kereskedők, akik kb. 60 árusbódéban mutatják be termékeiket és élelmiszereiket. Lesz 4 óriáshordó forralt borral. Litvániából, Ukrajnából és Magyarországról is érkeznek árusok, akik hagyományos felvágottakat, kenyeret és süteményeket fognak árulni.

A hagyományos grillételek, pierogi, levesek (żurek, kwaśnica, grochówka), húsárú, oscypek, zsíros, fokhagymás-vajas, szalonnás, hagymás, uborkás kenyerek változatlanul nagy népszerűségnek örvendenek. Nem hiányozhatnak az ünnepi csemegék: a karamellizált dió, Mikulás-csomagok különböző édességekkel, krówki, sütemények, csokoládé- és marcipánkészítmények és természetesen a hagyományos mézeskalácsok és mézkülönlegességek sem.

Újdonság lesz idén, hogy csokoládéból készült szerszámokat is kaphatunk majd. S az eladók ezen felül is az ünnepi termékek széles választékát kínálják: kézzel festett gömbdíszeket, karácsonyfadíszeket, kerámiákat, fából készült tárgyakat, gyapjút, posztót, festett üveget, ékszereket, emléktárgyakat, képeslapokat, naptárakat.

 

targi1

 

Az idei vásárt, mint mindig, különböző művészeti programok is kísérni fogják. A vásári időszakot a Szent Miklóshoz címzett levélírás nyitja meg. Ezt követően a Betlehemek Menete (Korowód Szopek) következik. A Betlehemek Versenyét (Konkurs Szopek) Krakkó Város Történeti Múzeuma szervezi. A verseny Adam Mickiewicz szobra alatt kerül megrendezésre, majd a menet átvonul a Történeti Múzeum épületéhez, út közben megáll a Karácsonyi Vásár színpadánál, ahol bemutatásra kerül néhány betlehem és alkotója. 

A következő program kb. 100 mikulás menete lesz. A menet a Jan Matejko térről indul a Főtér (Rynek) felé, útközben érintve többek között a Grunwaldzki emlékművet Miłołaj Trąba figurájával, Nikolausz Kopernikusz, Mikołaj Zyblikiewicz szobrát és Mikołaj Wierzynek éttermét. A „Víz az egészségért” program keretein belül a mikulások menete alatt figyelmeztetni fognak minket, hogy egész évben fontos vizet innunk. A Főtéren szánokról fogják osztogatni az ásványvizet. A piac színpadán ünnepélyes köszöntéssel fogadják majd szent Miklóst. Látogatása változatlanul sikert arat a legfiatalabbak körében. A találkozó idején előadások, játékok és rengeteg meglepetés várja a gyerekeket.

A „Híd a Városok Között” nevű nemzetközi projekt keretein belül fiatal művészek és együttesek léphetnek fel Krakkóból és környékéről, valamint Szlovákiából és Ukrajnából. A programot a Fiatalok Centruma (Centrum Młodzieży) szervezi.

targi2

A Karácsonyi Kis-lengyel Íz (Wigilijny Małopolski Smak) jó lehetőség lesz, hogy utolsó ünnepi bevásárlásunkat elintézzük. Hagyományos felvágottak, húsáruk, pékáruk, cukrászsütemények, különböző halak, gyümölcs- és zöldségkészítmények, valamint készételek: pierogi, uszki, korkettek és sok más ínyencség várja az érdeklődőket. Lehetőségünk lesz a hagyományos lengyel ételek elkészítésének fortélyaiba és egyéb házi praktikákba is betekinteni egy speciálisan erre az alkalomra előkészített konyhában.

Hagyományosan megrendezésre kerül a Betlehemezők Menete is (Korowód Kolędniczy), melyen 15-20 autentikus amatőr hagyományőrző csoport fog részt venni. Az együttesek találkoznak a krakkói Barbakannál, majd a színes menet végigvonul a Floriańska utcán, körbemegy a Ryneken, s elér a Vásár színpadához, ahol elénekelnek néhány karácsonyi dalt, majd az együttesek külön-külön fellépnek a Rynek különböző pontjain.

A „Lengyel Ősök” bemutatója (pokaz „Dziadów Polskich”) Adam Mickiewicz szobra mellett lesz. Mindemellett a krakkói virágárusok – mint minden évben – kiteszik virágjaikat a szobor körül.

Karácsony másnapján a Vásár szervezői közös éneklésre hívnak mindenkit.

A Vásár idején Kis-Lengyelország területéről sok település és gyermekekből, fiatalokból álló együttes fog bemutatkozni.

További információt a Vásár irodájában („Artim” Sp. z o.o. Kraków, Św. Gertrudy u. 14.), a +48 12 421 67 12 telefonszámon, a http://www.kiermasze.com.pl/ honlapon, emailben: artim@plusnet.pl vagy a Karácsonyi Vásár területén elhelyezett irodában kaphatunk.

targi3

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl