Warsaw 2.2 ºC
Kapcsolat
Advent Lengyelországban

A négyhetes adventi időszak az örömteli várakozás, a karácsonyra való készülődés ideje, amely bővelkedik hagyományokban és szimbólumokban.

Ebben az időszakban Lengyelországban régtől fogva roráté miséket tartanak. Ezek hajnali felajánlási misék, amelyeket egy meghatározott szándékért ajánlanak fel. Ebben az esetben – az Isten fiának születésére várakozó Istenanya tiszteletére.

A roráté mise alatt még egy gyertyát gyújtanak az oltáron. Szinte az egész liturgikus évben hat gyertyát gyújtanak, de advent első hetében meggyújtják a hetediket.

Az adventi liturgiában lila a miseruha színe. Mint szín a kék és a vörös keverékéből alakult ki, amely megfelelően fejezi ki azt ami lelki és azt ami testi, a lila a test és a lélek közti harcot jelenti.

Adventhez kapcsolódik a lakások adventi koszorúval való díszítése. A katolikus egyházban a közeledő karácsonyra emlékezteti a híveket. A fenyőágak a reményt és a halálon való győzedelmeskedést szimbolizálják, előrevetítik a karácsonyfát, a négy gyertya pedig az advent négy hetét szimbolizálja.

A gyerekek gyakran leírják jó szándékaikat egy papírra, amit az oltár mellé helyeznek. Ezekben a karácsonyra való belső készülődésüket és az életükben tervezett változásokat fogalmazzák meg. A gyerekek a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatosan is leírják a kívánságaikat. Az esti imádság után az elalváshoz készülve az ablakpárkányra helyezik a leveleket, ahonnan a meggyőződésük szerint éjjel angyalok gyűjtik össze és viszik el a Kisjézushoz.

Az advent az elcsendesedés ideje, kevesebb zenét hallgatnak, ritkábban  néznek tévét az emberek. Lengyelországban advent idején nincs diszkó, hangos zenei esemény, esküvőket sem tartanak. A katolikus egyház ebben az időszakban nem szolgáltatja ki a házasság szentségét.

Az adventi időszak csúcspontja a keresztény családokban karácsony vigíliája.

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl