2019 október 10.-én hirdették ki, hogy a 2018-as irodalmi Nobel-díjat Olga Tokarczuk kapta.
A lengyel írónő, aki többek között A begunok, az Őskor és más idők és Az őskönyv nyomában című regények szerzője, decemberben veheti át a díjat (csekket, diplomát és emlékérmet). Egyik legismertebb könyve a Hajtsad szekeredet és ekédet a holtak csontjain át, amely alapján Agnieszka Holland rendezett filmet Pokot címmel 2016-ban.
Emlékeztek ki volt a többi lengyel Nobel-díjas?
1.Maria Skłodowska-Curie kétszer is megkapta a Nobel-díjat, ráadásul két területen: fizika és kémia. Habár Franciaországhoz kötődött. ott élt és folytatta tudományos karrierjét, és Piotr Curie-vel volt kapcsolatban, korábban lengyel földön élt 23 évig.
2. A második lengyel Nobel-díjas Henryk Sienkiewicz lett. Wola Okrzejskában született, a mai lublini vajdaságban. Beutazta az egész világot, és utazásaiból merített inspirációt. Például Afrikában születtek a Levelek Afrikához. A Trilógia, a Kereszteslovagok, a Quo Vadis szerzőjét minden lengyel nemzedék ismeri.
3. A következő lengyel Nobel-díjas Władysław Rejmont, eredeti nevén Stanisław Władysław Rejment. A łódzi vajdaságban született, Kobiele Wielkiében, egy orgonista családjában. Anyja elszegényedett nemesi családból származott. Stanisław nem találta a helyét, sokat utazott és számos dologgal foglalkozott. Végül felvette a Władysław Reymont írói álnevet. Többek között Az ígéret földje, a Parasztok, a Népítélet szerzője, híres volt arról, hogy társadalom-kritikai műveiben a vidéki parasztságot ábrázolta.
4. Czesław Miłosz-t tartják a legnagyobb XX. századi költőnek. A katasztrofista irányzat képviselője, a háború utáni társadalmi vereség érzése hatja át verseit. A hetvenes években költészetében nagy szerepet kezdett játszani a vallás. Könyveit 44 nyelvre fordították le. Miłosz lengyel-litván földön született, 40 évig élt Lengyelországban. 2004-ben Krakkóban halt meg.
5. Nobel békedíjat kapott Józef Rotblat, zsidó származású lengyel fizikus, radiobiológus, és ami érdekes (mert kevéssé békés), az első atombomba egyik létrehozója. Varsóban született, 31 évet élt Lengyelországban, lengyelnek érezte magát, lengyelül beszélt, angol útlevéllel rendelkező lengyelként határozta meg magát. A II. világháború előtt Angliában élt. A világháború végén az USA-ban dolgozott a Manhattan terven, vagyis az atombomba létrehozásán. Rotblat azonban, megrettenve az atombomba működésének következményeitől, kilépett a projektből.
6. A történelemben a második lengyel női Nobel-díjas Wisława Szymborska. Ezt a kiváló költőt és esszéírót sokan mint a reális szocializmus propagálóját ismerik. A Nobel bizottság mint a költői látás különös tisztaságának és erejének képviselőjét díjazta. Szymborska 2012-ben halt meg a rajongásig szeretett Krakkóban, amely várostól elválaszthatatlan volt.Lech Wałęsa
7. Lech Wałęsa Az egyetlen lengyel Nobel-díjas elnök, a Szolidaritás Független Szakszervezet alapítója és vezetője, akit minden lengyel úgy ismer, mint az egyik legfontosabb ellenzékit az LNK idején, foglalkozása szerint villanyszerelő volt a Gdański Hajógyárban. Lech Wałęsa egyike volt azoknak, akik részt vettek az 1980 augusztusi megállapodásokhoz vezető tárgyalásokban. A Kerekasztal tárgyalások egyik kulcsfigurája. 1990-ben Lengyelország köztársasági elnöke. mai napig aktív politikus.
- Maria Curie Składowska
- Józef Rotblat
- Czesław Miłosz
- Henryk Sienkiewicz
- Wisława Szymborska
- Władysław Reymont
- Lech Wałęsa