A múzeum feladata a lengyel zsidóság történelmének és kultúrájának bemutatása.
Alapítása 2005-ben történt, azonban a Gettó Hőseinek emlékműve tőszomszédságában épült saját épületének befejezésére 2013. április 19-ig kellett várni, amikor is a Varsói Gettófelkelés kirobbanásának 70.évfordulóján az épületet használatba adták. A hivatalos és ünnepélyes megnyitó tervezett időpontja 2013. október 20.
A lengyelországi zsidóság történelmét felelevenítő múzeum gondolata már 1995-ben megszületett és ugyanebben az évben a Varsói Városháza erre a célra a Muranów negyedben (régi Északi Negyed) található telket jelölte ki.
A Múzeumot 2005 –ben a Nemzeti Kultúrális- és Örökségvédelmi Minisztérium (Ministerstwo Kultury i Dziedzictwa Narodowego), Varsó városa és a Zsidó Történeti Intézet Egyesülete keltette életre, irodái pedig az ideiglenes, ul. Wareckia 4/6 sz. alatti székhelyen voltak találhatók .
2006 szeptemberében a jövőbeli múzeum helyére egy speciálisan erre a célra megtervezett sátrat (ohel) helyeztek el, ahol kiállítások és heppeningek kaptak helyet.
2005-ben választották ki a pályázatok közül a felépítendő épület műszaki tervét.
2007 június 26-án történt meg az épület alapító oklevelének és alapkövének letétele.
A Múzeum egy Virtuális Stetl –t működtet (Lengyel és angol nyelven) azaz a helyi zsidóság történetétek honlapját, amely hivatalosan 2009 június 16-án indult.
A Múzeum nem csupán emlékhely, de aktív oktatási, kulturális és tájékoztató központ is. Így például városnéző sétákat is indít „A KIS GETTÓ” (MAŁE GETTO) címen, amelyeken díjmentesen bárki részt vehet. Ezen felül koncerteket, kiállításokat, nyílt vitákat, eszmecseréket, konferenciákat, fesztiválokat is szervez.
BŐVEBBEN POLIN