Warsaw 2.2 ºC
Kapcsolat
Mozgáskorlátozottaknak

Szerencsére olyan időket élünk, amikor a fogyatékkal élőknek már nem csak egyedül kell boldogulniuk. Vannak olyan embertársaink, akiknek más szükségleteik vannak, mint a nagy átlagnak, mégis jól boldogulnak és lehetőségük nyílik használni azokat az előnyöket, amelyeket a vonzerőben gazdag Lengyelország kínál.

Ahhoz, hogy egy hely a sérültek számára is elérhető legyen, három feltételt kell teljesítenie: a bejáratnak lépcsőmentesnek kell lennie, a szobába vezető összes ajtónak legalább 80 cm szélesnek kell lennie és meg kell lennie a WC-be való bejutás lehetőségének kerekesszék számára úgy, hogy az ajtó bezárható legyen. Ezen felül fontosak még: a jelzőhang, a lépcsők csúszásmentessége, valamint az ajtószámok domború formája.

A www.turystykadlawszystkich.pl oldalon található keresővel mindenki az önmaga által megadott kritériumok (korlátozások fajtái: kerekesszék-wózek, protézis-proteza, mankó-kula; érdeklődés : sport, kultúra) szerint kereshet igényeinek megfelelő helyet.

Lengyelországban versenyt hirdettek, melynek címe: Lengyelország korlátok nélkül. A győztesek között található a Wroclawi Opera, a Sportcsarnok Gdyniában (Hala Sportowo-Widowiskowa w Gdyni ) és Zakopánéban a Kasprowy Wierch Felvonó (Kolejka Linowa Kasprowy Wierch ).

Mit kínál Lengyelország a fogyatékkal élőknek? Elsősorban aktivizáló műhelyeket, mozgásszervi rehabilitációt, valamint SPA kezeléseket, csoportos mozgásos foglalkoztatásokat, melyek kedvet csinálhatnak a további mozgáshoz, az ésszerű fizikai terheléshez (mindenki az adott lehetőségein belül) a mozgássérültek számára megfelelő formában. Ezen felül válogathatunk még az aktív pihenésből és rekreációból. Ilyenek a kirándulások, piknikek, integrációs találkozók.

Jelentős számú konditerem, fitness klub, uszoda és vízi park ad kedvezményt (és szükség szerint segítséget is) a gyakorlatok közben, illetve a gyakorlatok kiválasztásánál. A fogyatékkal élők szükségleteihez egyre több objektum alkalmazkodik. A prímet a Szyndzielniara vezető gondolás felvonó, a szánkópálya Bielsko – Białaban, valamint a Sport Völgy Bytomban (Dolina SportowaDolomity w Bytomiu).

A „Start” Mozgássérültek Lengyel Sport Szövetségének (Polski Zwiazek Sportu Niepelnosprawnych Start) célja az általános testnevelés, sport, mozgásrehabilitáció, turisztika és pihenés fejlesztése a mozgássérültek körében, valamint a benne tömörült szervezetek képviselete. A programok létrehozásának mottója: Tanulás – munka – sport. A mottót a különböző sérüléssel rendelkezők között szervezett központi sportoktatásában, hazai és nemzetközi versenyekre történő felkészítésében európai és világ versenyekre, valamint a paraolimpiai játékokra való edzésükben, az edzők, bírák képzésében realizálják. A Start Sportszövetség kirendeltségei egész Lengyelország területén működnek.

Bővebben: http://www.pzsnstart.org.pl/

A krakkói „Turystyka bez barier” (Turizmus korlátok nélkül) Utazási Iroda sérült és idős emberek számára szervez kirándulásokat Európa különböző városaiba. A közlekedési eszközöket, tartózkodási helyeket és a látnivalókat oly módon válogatják össze, hogy az összes résztvevő számára lehetőség nyíljon a részvételre, az új kultúrák megismerésére és új ismeretségek megkötésére.

A lengyel tengerpart számos strandján (különösen Władysławowo, Cetniewo, Ustka, Sopot és Mielno városában) építettek fa járdákat és keményített aljzatot a kerekesszékkel érkezők részére Świnoujście, Dziwnów és Pobierów településeken szelíd strandok találhatók, amelyek lehetővé teszik a mozgássérültek számára is a szabad mozgást. Rewa településen található egy móló tolókocsisoknak, Gdyniaban pedig mozgássérült gyermekek számára kialakított játszótér. A www.kaszubybezbarier.pl oldalon rákereshetünk az olyan objektumokra, melyek a sérültek igényeihez idomulnak Kaszuby területén.

A Karkonosze hegységben hozták létre az első olyan, több mint 1 km-es hosszúságú útvonalat, amelyet a kerekesszékkel közlekedők, vakok és gyengénlátók számára alakítottak ki. Az útvonal kezdőpontja Kopa és a Sniezka csúcs alatti Sziléziai Házba (Dom Slaski) vezet.

Dąbrowa Górnicza városában található Pogoria víztározón vitorlás kirándulásokat szerveznek kerekesszékesek számára.

A Pieniny hegységben már hagyományosnak mondható a szellemi sérültek számára szervezett túlélő táborok. Hasonló táborokat szerveznek a Tátrában is és a Góry Stołowe hegységben is. (Főleg mozgássérültek számára)

A sérült emberek is megérezhetik az adrenalin hatását, főleg ha …fára másznak!

Ustron – Równica, Chorzówban a Palenisko, vagy Szklarska Porębaban a Krucza Skała a könnyebb fokozatú útvonalakon szívesen látja a sérülteket is.

 

 

 

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl