Warsaw 8.9 ºC
Kapcsolat
A letelepedéstől a Köztársaságig

Az első letelepedés nyomai a Visztula medencéjében a VIII. századra nyúlnak vissza. Ebben a jól megmaradt, Biskupinban egy sánccal körülvett szigeten található, luzsicai kultúra kolóniájában van egy csodálatos régészeti múzeum régi, a pogány időkből származó kunyhókkal. A Biskupinski tavon a „Velencei Ördögön” hajózva majd meglátjuk, mennyire jól volt védve ez a terület, és a minden évben megrendezett régészeti fesztivál lehetőséget nyújt, hogy aktívan részt vegyünk a múlt századi lengyel történelemben. www.biskupin.pl

Az első történelmileg igazolt lengyel uralkodó I. Mieszko volt, aki 966-ban felvette a kereszténységet. Lengyelország 963-ban már úgy jelent meg a nemzetközi porondon, mint erős és teljesen kialakult ország. Kadłubek Mester így fogalmazott: „Arisztotelesz idejében Lengyelország kiváló ország volt, és magára hívta az egész kulturális világ tekintetét.” Poznanban és Gnieznoban minden egyes kő a szláv származásról árulkodik.
www.drzwi-gnieznienskie-pl.com

Az első lengyel király Vitéz Boleszláv volt (Bolesław Chobry), politikai mester, kinek tevékenysége az ország javára vált csak. Uralkodásának idejében Lengyelország megerősödött, III. Otton cézár megvendégelése 1000-ben, a híres Gnieznoi találkozón pedig európai bizalmat adott az országnak. A lengyel királynak szánt cézári adományok: Szent Mauríciusz lándzsájának másolata, valamint egy feltételezett Krisztus keresztjéről származó szög, melyet Krakkóban a Waweli Székesegyházban lehet megtekinteni.
www.katedra-wawelska.pl

A lengyel trónon az utolsó király a Piast dinasztiából Nagy Kázmér király volt, aki a mondás szerint egy fából épített Lengyelországra talált, és kőből építettet hagyott maga után. Nagy Kázmér uralkodása alatt, 1364-ben Krakkó gazdagabb lett egy Krakkói Akadémiával, és a Wawelt is kibővítette, Lengyelország népessége pedig megduplázódott. Bár hétköznapokon jóllakni csak a tehetősek kiváltsága volt, a lakosság többi része pedig csak ünnepnapokon lakhatott jól, Kázmér király a „Nagy” becenevet kapta, és a mai napig emlékműveket állítanak neki. www.kazimierzwielki.pl

Az első a Jagelló-dinasztiából, Ulászló litván herceg, úgy beleszeretett Hedvigbe, hogy még a kereszténységet is felvette egész Litvániával, mivel ez volt a hőn áhított esküvő feltétele. Jagelló 1386-ban érkezett Krakkóba és létrejött a Lengyel-Litván Unió. Jagelló Ulászló jó király volt. Uralkodásának hosszú ideje, pontosan 48 év, 2 hónap és 27 napja alatt, Lengyelország erősödött és kiterjesztette a határait egész a Fekete-tengerig. A királyi seregek Jagelló parancsnoksága alatt legyőzték a Német-Lovagrendet, Európa egyik legnagyobb középkori csatájában. Az 1410. július 15-ei Grünwaldi csatát Matejko, lengyel festő festette meg. Mi történelmi piknikeken vehetünk részt minden évben, ahol megtanítják a Német-lovagokrendet kesztyűbe dudálni. www.grunwald1410.pl    

1506-ban a lengyel trónt I. Zsigmond vette át, későbbi nevén „Öreg”, mivel egész 1548-ig uralkodott. Ennek a királynak hódolt be a Német lovagrend Nagymestere Albrecht Hohenzollern Krakkóban 1525-ben. Erről az eseményről készült Jan Matejko híres „Hołd Pruski” (Porosz Hódolat) című műve. A király feleségének, Bona Forzanak köszönhetően, az akkori Lengyelország kulturális fejlődésen ment keresztül, és kulináris világa is gazdagodott. Röviden – aranykor.

A Jagelló dinasztiát követően Lengyelországban elkezdődtek a választások. Az első választás nagyon szerencsétlenül sikerült, és Valois Henrik került a trónra, aki 1574. január végén jött Lengyelországba, és a lengyelek szerencséjére ugyanezen év június 18-ai éjszakáján meg is szökött. A király nélküli időszakot követően 1576-ban Krakkóban megkoronázták Báthory Istvánt, aki 1582-ben visszanyerte Lengyelországnak Inflanty területét (mai Latgale Lettország területén). Báthoryt III Vasa Zsigmond követte, aki 1596-ban a fővárost Krakkóból Varsóba helyezte, amiért utódja IV Vasa Ulászló 1644-ben egy emlékművel tisztelte meg – a Zsigmond Oszloppal, ami ma Varsó legrégibb műemléke. www.zamek-krolewski.pl

Ulászló halálát követően II Kázmér János király megállította a svéd inváziót 1660-ban. Sajnos a háború következtében, az akkori Köztársaság siralmas állapotban volt. Lengyelország újjáépítésének utolsó sikeres kísérletét III Sobieski János tette, a király, aki 1683-ban legyőzte a törököket Bécsnél, és felépítette a Wilanowi palotát. www.wilanow-palac.art.pl

Sajnos Sobieski János utódja, II. Erős Auguszt, azon kívül, hogy rendkívüli fizikai erővel, és sok utóddal büszkélkedhetett, semmi mással nem tűnt ki. Lengyelország szerencsétlenségére II. Auguszt 30 évig ült a lengyel trónon. A király imázsán még a gyönyörű rokokó stílusú varsói szász udvar létrehozása sem javít.

A reformációra való utolsó kísérletet az utolsó sokoldalú és felvilágosott király Poniatowski Sztaniszláv Auguszt tette, amikor 1791. május 3-án Alkotmányt adott Lengyelországnak. Különbözőképpen értékelik, de Poniatowski Auguszt jó politikus - kifejezetten nehéz időkben-, valamint nagy irodalmi és művészeti mecénás volt. Híres csütörtöki ebédeket szervezett, melyeken írók, költők, tudósok vettek részt, valamint állami pénzverdét nyitott. A mai napig gyönyörködhetünk a Łazienkowski palotában www.lazienki-krolewskie.pl, a Stanislawowski tengelyben és a Krolikarnia palotában, Varsóban.  www.krolikarnia.mnw.art.pl

1772 és 1918 között, a patriotizmus és nemzeti felkelések idejében Lengyelország nem létezett. Miután 1918-ban Lengyelország visszanyerte függetlenségét az új Lengyelország alkotóinak sok problémával kellett szembenéznie: egységesítettek három jogrendszert, mentalitást és 3 terület különböző szokásait. Piłsudzki József valamint a II. Köztársaság elnökei – Gabriel Narutowicz, Stanisław Wojciechowski, Ignacy Mościcki gondoskodtak Lengyelország imázsáról és fejlődéséről.   

A két világháború közötti húsz év a tudomány, technika, művészet és irodalom fejlődésének és a sporteredmények kora. Szobrászatban kiemelkedőek voltak: Xawery Dunikowski Zbigniew Pronaszko, festészetben: Julian Fałat, Wojciech Kossak, Jacek Malczewski, Leon Wyczółkowski és sokan mások. Zakopánéban Witkacy alkotott nagyot. A modern kor képei, néha torzító tükrei voltak Tadeusz Boy Zielenski alkotásai. 1926-ban megkezdte adását az első rádióállomás Varsóban, 4 évvel később Lengyelországban már 11 rádióállomás működött. A rádió Ada Sari, Eugeniusz Bodo, Jan Kiepura és Hanka Ordonówna zenéjét népszerűsítette. Ennek a húsz évnek köszönhetjük az újságot, a színház népszerűségét és később a mozit is Pola Negri-vel.

Minden kincset és történelmi örökséget valamint a lengyel bohém élet eredményeit a mai napig csodálhatjuk.

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl