Warsaw 7.2 ºC
Kapcsolat

Praktikus Információk

Lengyelország a turista szemszögéből

Ahhoz, hogy utazásunk jól sikerüljön, mindent meg kell tervezni előre. Úti térképek, GPS helyi térkép, ahová megyünk, mind megóvhatnak minket a későbbi problémáktól. A szállást érdemes előre lefoglalni, így nem érhet bennünket meglepetés. A bőröndöket pakolva pedig érdemes a minimalizmus elvét követni, inkább kipakoljunk, mint be. Ezeken kívül  a közlekedési eszköz meg, - kiválasztása sem elhanyagolható.

A nyaralásra repülővel utazóknak korábban kell a repülőtéren lenniük, ez általában 2 órát jelent. Ha megtaláltuk a megfelelő terminált, becsekkolunk és feladjuk nagy bőröndjeinket. Miután az útlevél ellenőrzésen is átestünk, nincs más dolgunk, minthogy elfoglaljuk helyünket a gépen. Ha van egy kis időnk az indulásig a vámmentes övezetben vásárolhatunk. Repülőjegyet legkönnyebben interneten vehetünk vagy helyet foglalhatunk. A repülőtársaságok gyakran hirdetnek akciókat, érdemes ezeket figyelemmel kísérni. A szabályzatok a légi közlekedéssel kapcsolatos kérdéseket elég részletesen beszabályozzák. Először is a kézipoggyásznak megfelelő méretűnek kell lennie. A nagy bőröndöt le kell adni a becsekkolásnál, melyet csak a leszállás után kapunk vissza, így érdemes felkészülni arra az eshetőségre, hogy bőröndünk elkallódik, és csak a kézi táskánkra hagyatkozhatunk. Továbbá a kézipoggyászban nem lehet semmi szúró- vagy vágóeszköz, és a folyadékok mennyisége is korlátozott. A részletekről hasznos érdeklődni az utazás előtt. Érdemes vigyázni a számunkra ismeretlenek ismeretlen tartalmú csomagjainak szállítására.

A vonattal való utazáshoz a vonatállomáson vagy pályaudvaron vásárolt jegy szükséges. Az ellenőrnél is vehetünk jegyet, ha egy olyan helyen szálltunk fel, ahol nem volt lehetőségünk a jegyvételre. A vasút kedvezményt ad a diákoknak és nyugdíjasoknak, továbbá a mozgássérülteknek is, de érdemes utána járni, pontosan kinek mennyi kedvezmény jár. A vonatok meghatározott menetrend szerint járnak, melyet az interneten vagy az állomáson nézhetünk meg. A bicikli és nagyobb bőrönd szállítására részletes szabályzat van. Állatokat csak felnőttek szállíthatnak, a kutyáknak szájkosár és póráz viselete kötelező, a kisebb állatokat pedig ketrecben vagy szállítókosárban kell vinni.

Autós vagy motoros utazás előtt ajánlatos a jármű technikai állapotát leellenőrizni. Lengyelországban sok benzinkút van. Egész évben nappal és éjszaka is be kell kapcsolni a fényszórókat és a biztonsági öv használata is kötelező. A városokban nagyrészt fizetős parkolók vannak, ha nem fizetünk, számolnunk kell a büntetéssel.

A hajók és kompok embereket, állatokat és járműveket is szállítanak. Mindent, amit át szeretnék szállítani, be kell jelenteni. Az utas és járműhelyeket érdemes előre lefoglalni hosszú utakhoz, mert úgy járhatunk, hogy nem lesz helyünk.

Vészhelyzetben a 112-es segélyhívó számot hívhatjuk. Az illetékes operátor kapcsolja a személyt, aki nekünk segíteni fog. Az autópályák mellett beüzemelt vésztelefonok vannak. A vonattal utazók problémájukat a masinisztának jelenthetik, a repülőgépen a stewardesek, a buszon a sofőr állnak rendelkezésünkre.

Az utazás alatt érdemes magunknál tartani némi pénzt. Lengyelországban 5 fajta bankjegy (10,20,50,100,200) van. Az érmék pedig 5,10,20,50 groszy illetve 1,2,5 zloty címletűek.

Sürgős egészségügyi esetekkel a sürgősségi orvosi ügyeleteket, klinikákat vagy gyógyszertárakat vehetjük igénybe. Egy hosszabb út előtt érdemes biztosítást kötni.

Feltétlenül figyeljünk arra, hogy a szervezett utaknál a szolgáltatóval milyen szerződést kötünk, s annak tartalmát ismerjük meg pontosan.

A nyaralás ideje alatt az időjárás is okozhat gondot. Főleg a tapasztalatlan turisták hajlamosak nem megfelelő cipőben és ruhában a hegyekbe indulni. Így nem felhőtlen a túra, de folytatják útjukat mindaddig, amíg el nem ered az eső, vagy egy havas területre nem érnek. Lengyelországban a vízi vagy hegyi területeken önkéntes mentők dolgoznak: WOPR (Önkéntes Vízimentők) és GOPR (Önkéntes Hegyimentők) valamint TOPR (Önkéntes Tátrai Hegyimentők). A 601 100 300, 601 100 100 segélyhívó számok információs táblákon láthatóak.  Érdemes elmenteni a telefonunkba, amit mindenképp magunknál kell tartanunk feltöltött állapotban.

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl